2016. június 8., szerda

Balra vagy jobbra?

Ma szabadnapom van és azt terveztem, hogy a tőlünk kb. 20 mérföldre lévő Starcross-tól Exeterig kerekezek.

A végig kiépített kerékpárúton nyugodtan lehet nézelődni a táj szépségében és nincsenek extrém emelkedők.  Maga a két város közötti kerékpárút kb. 10 mérföld. Addig viszont autóval mentem, mert harminc mérföldet azért nem mertem bevállalni és az autóutakkal sem vagyok még túl jóban.
Felszerelkeztem egy Gopro kamerával és a telefonom is felszereltem a bringára, hogy az Endomondo végig kövesse az utam. Starcrossnál megálltam egy parkolóban is kipakoltam a bringát. Nagyon meleg volt pedig még csak tíz óra körül járt az idő.

Itt Angliában ritka, hogy nyáron nagyon meleg van és télen nagyon hideg van, legalábbis itt a déli részen. 2013-ban az első itt töltött nyarunk fantasztikus volt, és nem is hittem azoknak akik az angol nyárról beszéltek ami esős és szeles meg hideg stb. Aztán a következő két nyár nagyon vacak volt, meg az ősz és a tél is.

Egy két mérföld után elágazott az út, amelyből az egyik az Exe  folyó mellett vitt tovább, vacak műút volt, de nem forgalmas. A másik út viszont hivogatóan csábított, mert a buján zöldellő fák és bokrok között helyes kis út kanyarodott az erdőbe. Ki is volt írva hogy Public footpath és Cycle route és én begurultam.




Nem tudtam végigkerekezni mert az egyik csodálatból a másikba estem:
Először is meg kellett állnom, mert valami földöntúli hang ütötte meg a fülem. Eltekintve a békák brekegésétől és a madarak csicsergésétől egy teljesen más, számomra nagyon felismerhetetlen hangot hallottam. És a hang a fák koronája felől jött. Hallgassátok:
Aki tudja a megfejtést, megjegyzésben leírhatja nekem, mert nem fogok rájönni...

 Gyönyörű ősfák, hatalmas rétek, és a kastélyhoz közeledve tucatnyi őzgidát láthattam, mintha egy safari parkban lennék. Az út két oldala kerítéssel volt ellátva, az egyik oldalon fantasztikus lankás mező, óriási fenyőkkel, a másik oldalon a legelésző őzikék. Egyik ámulatból a másikba estem.

                                        


Talán két mérföld után megérkeztem a kastélyhoz és a mellette lévő Garden centerhez, ahol újra kicsodálkozhattam magam.
De az Exeterbe továbbvezető bicikliutat nem találtam. Próbáltam beírni a google maps-ba, hogy gyalog mennék én oda, de ide oda vezetett úttalan utakon és erdőkön mezőkön keresztül (amit persze nagyon élveztem és cseppet sem bosszankodtam, hogy tévelygek jobbra balra) de végül csak fel akart vinni egy autóútra, én pedig nem akartam oda menni. Már csak azért sem, mert tudtam, hogy az nem lehet azonos a kijelölt kerékpár útvonallal.
Elütöttem így az időmet és végül cirka 6 km-t sikerült kóborolnom, amikor visszaértem a kastélyhoz.
Gondoltam, hogy igy se volt rossz. A párommal közben néhány üzenetet váltottam és kiderült hogy ott léptem a "rossz" útra ahol jobbra az Exe folyó mellett kellett volna mennem, de engem jobban csábított a természet.
Nem bántam meg, de legközelebb jobbra megyek, mert szeretnék az egyik kedvenc városomba egyszer bringával megérkezni. Eddig csak autóval jártunk ott, legtöbbször télen a nagy Exeteri karácsonyi vásáron, de nagyon sok más látnivaló is akad ott.

 Ok, mondhatjátok,  hogy szőkenő vagyok, mert miért nem töltöttem le a térképet és az egyenesen odavitt volna. (egyébként barna vagyok :) De legjobban úgy lehet megismerni a környezetünket ahol élünk, ha egy kicsit eltévedünk nem?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése