2016. szeptember 21., szerda

Greenway felé


Picit szomorú voltam, mert azt irta a telefonom, hogy ma kimondottan kellemetlen esõs borús idõ lesz. Azt terveztem, hogy bicajozok egyet, kihasználva a szabadnapom. Persze, õsz van, és az idõjárás itt a tenger mellett abszolút kiszámíthatatlan, tehát bíztam az áramlatokban és a jó szélben. Ezért arra ébredtem, hogy az épp elvonuló felhõk közül már kisütne a nap de a tenger felõl bekúszó sūrū köd beborítja fölöttünk a kék eget. Azért kilenc körül elindultam. Célom a Greenway, Agatha Christie otthona, vagyis az azt körül ölelõ park és a Dart folyó kompkikötõje volt. Nehéz itt emelkedõk nélkül megúszni, felkészültem hát az izzasztó dombokra és a hūsítõ lejtõkre.
A Torre Abbey sandra érve a nap már átsejlik a köd mögül. Meg kell állnom mert nagyon furcsa, hogy ezen a reggeli órán többen is úsznak a tengerben. Lemegyek a lépcsõket nyaldosó hullámokhoz és beledugom a kezem a vízbe. Meglepetésemre a tenger szinte langyos. Egy néni kiált ki a vízbõl, hogy higgyem el ez a víz most legalább húsz fokos. Tehát ezért a köd, mivel a levegõ hõmérséklete csak 13 fok, gondolom korábban pedig csak 8-9 fok lehetett. Felmerül bennem, hogy visszamegyek a fürdõruhámért de aztán mégis meggondolom magam és tovább tekerek Paignton felé. A régen csigalassúsággal megmászott emelkedõkön most játszi könnyedséggel pedálozom  fel. A Preston beachen már süt a nap is, és egy picit megpihenek a tengerparton élvezve a melegét. Aztán tekerek tovább Churston felé a fõúton, és azon a nagy emelkedõn is feljutok amelyen néhány hónapja még leszálltam a bicajról. A Greenway felé vezetõ út is nagyon szép, miután letérek a fõútról. A széles utat két oldalt elegáns földszintes házak övezik, gyönyörū, gondozott kertekkel. Lefelé gurulva egyre öregebb ám annál gondozottabb házak bukkannak fel. Meg kell állnom, rácsodálkoznom erre a kis településre melynek a neve Galmpton. A Galmptoni kis hivatal jobbra magában is egy mesebeli házikó. 
Balra egy házon tábla, miszerint itt élt Robert Graves író és költõ, valamint, hogy a ház a 17. században épült.
Majd egy fogadó és vendégház következik, utána apró kis templom. 

Mindenhol virágok a kõházak oldalán.

 A forgalom elenyészõ. A helyiek és a szolgáltatók közlekednek ezen az úton, mert a Greenway házba látogatók busszal érkeznek vagy a Greenway autói viszik és hozzák, kivéve ha gyalogosan vagy mint én, kerékpárral közelítik meg a területet. Miután elhagyom Galmptont az út szūkebb de annál kanyargósabb lesz. Jobbra hihetetlen panoráma tárul elém, meg kell állnom hogy gyönyörködjek.
Bocik legelnek valahol lent a völgyben, egy kis kapun keresztül be lehet jutni a domb tetejére, kissé lejjebb a Greenway vasútállomás, ahol  a kis gõzösök pöfögve állnak meg Kingswear felé vezetõ útjukon. 

Megfogadom, hogy visszafelé megvárok egyet. Elgurulva a Greenway park mellett lefelé megyek tovább a Dart folyó hajóállomására. Borongós az idõ de azért néha ki-kisüt a nap. 

A hajóàllomás szinte néptelen, de hamarosan megérkezik a Dartmouthból közlekedõ komp, látogatókkal a fedélzetén. A kis büfében két ember dolgozik, az egyik néha átcsónakozik a másik oldalra és egy-egy fuvarral jön vissza. 



Nagy a forgalom a folyón, elõször a Torquayból Dartmouthba közlekedõ hajó jön, majd a tengerészgyalogság egyenruhájában két kék fehér hajó tünik fel, gondolom a Dartmouth-i Britannia Naval College hajója. Vitorlások, motorcsónakok, kis- és nagyhajók. Egy dédapám gyerekkorában odahelyezett padon ülök a kikötõ közepén. Ezt onnan tudom, hogy a pad úgy néz ki mintha korhadt és szálkás lenne, de tükörsimára van kopva az ülõfelület. Agatha C. még ücsöröghetett ezen, s közben azon törte a fejét, hogy megmérgezze vagy leszúrja az áldozatát a könyvében. 

Ebben a csodás miliõben fantasztikus krimik születtek egykor. A büfés fehér meghatározhatatlan típusú kutyája a padon keresztül a hónom alatt dugja át a fejét egy kis fülvakarást remélve. Megkapja. Kacsák placcsognak el elõttem, egy fehér és két pekingi lehet.

Egyre borúsabb lesz az ég, így szedelõzködöm és feltekerek a parkhoz, ahol egyenruhás portás fogad és beenged. Az õsfákkal teli park gyönyörū, néhol apró lila virágok, máshol pálmafák bújnak meg fenyõfák között békességben. 

Körbetekerek, de a látogatóközpontba ami Agatha Christie házához vezet, már nem megyek be mert most nem szeretnék 11 font belépõt  fizetni, hogy megtekintsem az író házát belülrõl. Visszafelé megállok a vasutállomás fölött. Meghallom a messzi vonatfüttyöt és már készítem is a kamerám. Néhány perc múlva feltünik a gõzös és pöfögve megáll, kiteszi utasait. Lassan elindul s mielõtt még eltünne az alagútban, küld egy füttyöt felém. Hálás vagyok az élményért. 
Olyan gyorsan visszajutok Torquayba mintha csak idõutaztam volna. Naná, hiszen visszafelé alig van emelkedõ és a kerékpárútakon úgy hasítok lefelé, hogy attól tartok átlépem a 30mérföld/órás sebességhatárt. Igaz csupán 15 mérföldet tekertem, de mivel én kocabringás vagyok és folyton megállok gyönyörködni meg fényképezni, elég is volt ennyi.