2016. szeptember 21., szerda

Greenway felé


Picit szomorú voltam, mert azt irta a telefonom, hogy ma kimondottan kellemetlen esõs borús idõ lesz. Azt terveztem, hogy bicajozok egyet, kihasználva a szabadnapom. Persze, õsz van, és az idõjárás itt a tenger mellett abszolút kiszámíthatatlan, tehát bíztam az áramlatokban és a jó szélben. Ezért arra ébredtem, hogy az épp elvonuló felhõk közül már kisütne a nap de a tenger felõl bekúszó sūrū köd beborítja fölöttünk a kék eget. Azért kilenc körül elindultam. Célom a Greenway, Agatha Christie otthona, vagyis az azt körül ölelõ park és a Dart folyó kompkikötõje volt. Nehéz itt emelkedõk nélkül megúszni, felkészültem hát az izzasztó dombokra és a hūsítõ lejtõkre.
A Torre Abbey sandra érve a nap már átsejlik a köd mögül. Meg kell állnom mert nagyon furcsa, hogy ezen a reggeli órán többen is úsznak a tengerben. Lemegyek a lépcsõket nyaldosó hullámokhoz és beledugom a kezem a vízbe. Meglepetésemre a tenger szinte langyos. Egy néni kiált ki a vízbõl, hogy higgyem el ez a víz most legalább húsz fokos. Tehát ezért a köd, mivel a levegõ hõmérséklete csak 13 fok, gondolom korábban pedig csak 8-9 fok lehetett. Felmerül bennem, hogy visszamegyek a fürdõruhámért de aztán mégis meggondolom magam és tovább tekerek Paignton felé. A régen csigalassúsággal megmászott emelkedõkön most játszi könnyedséggel pedálozom  fel. A Preston beachen már süt a nap is, és egy picit megpihenek a tengerparton élvezve a melegét. Aztán tekerek tovább Churston felé a fõúton, és azon a nagy emelkedõn is feljutok amelyen néhány hónapja még leszálltam a bicajról. A Greenway felé vezetõ út is nagyon szép, miután letérek a fõútról. A széles utat két oldalt elegáns földszintes házak övezik, gyönyörū, gondozott kertekkel. Lefelé gurulva egyre öregebb ám annál gondozottabb házak bukkannak fel. Meg kell állnom, rácsodálkoznom erre a kis településre melynek a neve Galmpton. A Galmptoni kis hivatal jobbra magában is egy mesebeli házikó. 
Balra egy házon tábla, miszerint itt élt Robert Graves író és költõ, valamint, hogy a ház a 17. században épült.
Majd egy fogadó és vendégház következik, utána apró kis templom. 

Mindenhol virágok a kõházak oldalán.

 A forgalom elenyészõ. A helyiek és a szolgáltatók közlekednek ezen az úton, mert a Greenway házba látogatók busszal érkeznek vagy a Greenway autói viszik és hozzák, kivéve ha gyalogosan vagy mint én, kerékpárral közelítik meg a területet. Miután elhagyom Galmptont az út szūkebb de annál kanyargósabb lesz. Jobbra hihetetlen panoráma tárul elém, meg kell állnom hogy gyönyörködjek.
Bocik legelnek valahol lent a völgyben, egy kis kapun keresztül be lehet jutni a domb tetejére, kissé lejjebb a Greenway vasútállomás, ahol  a kis gõzösök pöfögve állnak meg Kingswear felé vezetõ útjukon. 

Megfogadom, hogy visszafelé megvárok egyet. Elgurulva a Greenway park mellett lefelé megyek tovább a Dart folyó hajóállomására. Borongós az idõ de azért néha ki-kisüt a nap. 

A hajóàllomás szinte néptelen, de hamarosan megérkezik a Dartmouthból közlekedõ komp, látogatókkal a fedélzetén. A kis büfében két ember dolgozik, az egyik néha átcsónakozik a másik oldalra és egy-egy fuvarral jön vissza. 



Nagy a forgalom a folyón, elõször a Torquayból Dartmouthba közlekedõ hajó jön, majd a tengerészgyalogság egyenruhájában két kék fehér hajó tünik fel, gondolom a Dartmouth-i Britannia Naval College hajója. Vitorlások, motorcsónakok, kis- és nagyhajók. Egy dédapám gyerekkorában odahelyezett padon ülök a kikötõ közepén. Ezt onnan tudom, hogy a pad úgy néz ki mintha korhadt és szálkás lenne, de tükörsimára van kopva az ülõfelület. Agatha C. még ücsöröghetett ezen, s közben azon törte a fejét, hogy megmérgezze vagy leszúrja az áldozatát a könyvében. 

Ebben a csodás miliõben fantasztikus krimik születtek egykor. A büfés fehér meghatározhatatlan típusú kutyája a padon keresztül a hónom alatt dugja át a fejét egy kis fülvakarást remélve. Megkapja. Kacsák placcsognak el elõttem, egy fehér és két pekingi lehet.

Egyre borúsabb lesz az ég, így szedelõzködöm és feltekerek a parkhoz, ahol egyenruhás portás fogad és beenged. Az õsfákkal teli park gyönyörū, néhol apró lila virágok, máshol pálmafák bújnak meg fenyõfák között békességben. 

Körbetekerek, de a látogatóközpontba ami Agatha Christie házához vezet, már nem megyek be mert most nem szeretnék 11 font belépõt  fizetni, hogy megtekintsem az író házát belülrõl. Visszafelé megállok a vasutállomás fölött. Meghallom a messzi vonatfüttyöt és már készítem is a kamerám. Néhány perc múlva feltünik a gõzös és pöfögve megáll, kiteszi utasait. Lassan elindul s mielõtt még eltünne az alagútban, küld egy füttyöt felém. Hálás vagyok az élményért. 
Olyan gyorsan visszajutok Torquayba mintha csak idõutaztam volna. Naná, hiszen visszafelé alig van emelkedõ és a kerékpárútakon úgy hasítok lefelé, hogy attól tartok átlépem a 30mérföld/órás sebességhatárt. Igaz csupán 15 mérföldet tekertem, de mivel én kocabringás vagyok és folyton megállok gyönyörködni meg fényképezni, elég is volt ennyi.

2 megjegyzés:

  1. Szuper jó veled bringázni! :) Most is minden elismerésem, hogy így belejöttél fizikálisan. No meg azért is, hogy lefelé így el mered engedni a bringát. Én félek nagyon. Ja és felfelé meg nem bírom erővel. De veled menni remek, mert nem nekem kell tekerni, viszont minden élményben, ha csak részlegesen is, de részem van.
    Csodás helyeken jársz. Mindig csak ámulok és bámulok.
    Kérlek, tekerj még sokat!

    Gabi

    VálaszTörlés